Az ölelés esete (Chris Iveson vezetésével és Peter Szabo megjegyzéseivel) 2018 Már 19

Az interjú a szociális szolgálat egyik irodájában zajlik, ahol az ügyfél lánya, Jázmin, már öt éve szerepel a különösen veszélyeztetett gyermekek listáján. Emiatt meglehetősen nagy és folyamatos aggodalom övezi. A következő interjúrészlet egy körülbelül kilencperces beszélgetés, ami az ülés második percétől került rögzítésre. Ebben a részben az ügyfél egy újabb komoly nehézségről számol be az életében. (Chris Iveson – CI ; Ügyfél – Ü)

CI: Mik a legnagyobb reményei a mostani találkozónkat illetően?
Ü: Nem tudom. Olyan sok mindent kell elmondanom, olyan rövid idő alatt.
CI: Akkor mik a legnagyobb reményei azzal kapcsolatban, amihez ez a mostani beszélgetésünk vezethet?

(Milyen frappáns és hatékony mód arra, hogy egyszerre kapcsolódjunk a kliens azon aggodalmához, hogy mennyire sok mindent kellene elmondania, ugyanakkor a teljes történet helyett a beszélgetés eredményére, gyümölcsére irányítsuk a figyelmet.)

Ü: Talán Jázmint és engem hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük egymás érzéseit és gondolatait. Már hosszú ideje nem vagyunk jóban. Jázmin 5 éves kora óta. Most 12 éves.
CI: Vagyis akkor tartaná ezt a találkozót hasznosnak, ha ezután jobban megértenék egymást és jobban kijönnének egymással.
Ü: Igen. Úgy tűnik, hogy körbe-körbe járunk és sehova se jutunk egymással. Az én oldalamon mindez növekvő agresszivitáshoz vezetett, ami elindított egy ördögi kört. Én agresszív vagyok Jázminnal, ő ezt az öccsén vezeti le, és ez így megy nap, mint nap. Biztos vagyok benne, hogy vannak dolgok, amiket Jázmin nem szeret bennem, mint ahogy olyanok is, amiket én nem szeretek őbenne.
CI: Feltehetek ezzel kapcsolatban pár kérdést?
Ü: Igen.
CI: És közben, ahogy haladunk előre, megoszthatja velem mindazt, amiről úgy gondolja, fontos, hogy tudjam. Ha ma éjjel, amíg alszik, csoda történne, ami Ön és Jázmin között olyan kapcsolatot teremtene, amire mindketten vágynak, de nem tud arról, hogy csoda történt, hisz éppen aludt, mi lenne az első dolog holnap reggel, amiből észrevenné, hogy Jázminnak és Önnek olyan lett a kapcsolata, ami mindkettőjük számára értékes?
Ü: Hát, reggel, ahogy felébredünk, megint ugyanaz lenne… Egymásnak ugranánk – semmi kedveset nem tudunk egymásnak mondani.
CI: És holnap reggel mi lenne az első dolog, amiből tudná, hogy megtörtént ez a bizonyos csoda?
Ü: Csodára lenne szükségünk – bizony, ezen csak a csoda segíthet!
CI: Nézze, biztos vagyok benne, hogy mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy nem a csodák azok, amik megoldják a dolgokat. Ez most csak ahhoz segítene hozzá bennünket, hogy lássuk, mit is szeretne pontosan elérni.
Ü: Nem tudom, hogy lehet-e egyáltalán bármit is csinálni. Legtöbbször azt gondolom, hogy már olyan sok minden tönkrement, hogy nem lehet jóvátenni.
CI: És ha mégis – mi volna ennek az első jele? Hánykor fog holnap felkelni?

(Itt a megoldásközpontú kitartást láthatjuk működés közben: Chris egymás után háromszor próbálja visszairányítani a beszélgetést az ügyfél céljára. Mivel úgy tűnik, hogy ez nem működik, valami mást próbál. Feltesz egy időre vonatkozó tényszerű kérdést, amit az ügyfél talán egyszerűbben meg tud válaszolni. És amint megkapja a választ, azonnal visszavált arra az eltökélt szándékra, hogy az ügyféllel karöltve megfogalmazzák a vágyott célt, függetlenül attól, hogy elsőre az ügyfél számára ez mennyire tűnik elképzelhetetlennek.)

Ü: Hát, borzasztó nehezen kelek fel, így általában megvárom, amíg Jázmin kelt, vagyis úgy fél 7 és 7 óra között.
CI: Szóval, Jázmin fog elsőnek felkelni?
Ü: Gondolom, igen…
CI: Akkor, ahogy már mondtuk, holnap reggelre megtörténik a csoda. Mi lenne az Ön számára az első jele annak, hogy valami megváltozott?
Ü: A kedvesség.
CI: Miből fogja látni, hogy Jázmin kedvesen viselkedik?
Ü: Nem tudom. Már elfelejtettem, milyen az, amikor kedves. Arra sem emlékszem, én milyen vagyok olyankor. Úgy tűnik, mindketten elfelejtettük, hogyan is lehet kedves az ember.
CI: Rendben. Akkor mit gondol, mégis milyen módon tudná Jázmin kifejezni a kedvességét? Mit venne észre rajta fél 7-7 óra körül? Mit mondana, amikor felkelti Önt?
Ü: Nem igazán szoktunk beszélni…
CI: A csoda megtörténte után – hogy keltené fel Önt?
Ü: Nem tudom.
CI: Próbáljon egy kis támpontot adni.
Ü: Egyszerűen olyan lenne, mint egy normális gyerek. Normális anya – lánya kapcsolat. Normális.
CI: Hogy nézne ki ez a gyakorlatban?
Ü: Nem tudom. Elfelejtettem, milyen is ez… Ha ránézek…látok más embereket, más családokat… azon tűnődöm, miért ilyenek…mi nem tudunk ilyenek lenni…

(Milyen szerethető ügyfél! Annyira tisztán megfogalmazza, hogy milyen iszonyatosan nehéz számára megközelíteni azt, amire vágyik.)

CI: Értem. Milyen régóta ismeri Jázmint?
Ü: 12 éve
CI: 12 éve – akkor Ön ismeri őt a legjobban a világon?
Ü: Régen azt gondoltam, hogy igen.
CI: Azt hiszem, senki sem fogja őt úgy ismerni, ahogy Ön. Vagyis honnan fogja tudni… miből fogja észrevenni… mi lesz az első jele annak, hogy Jázmin kedvesen viselkedik?

(Milyen remek coach! Ismételten felkínál egy, az ügyfél számára könnyebben megválaszolható kérdést, megfejelve egy nyilvánvaló elismeréssel. És megint a lehető leggyorsabban visszatér a fő feladatához, hogy kidolgozzák a lehetséges megoldás apró részleteit.)

Ü: Csinálna nekem egy csésze teát.
CI: Szóval, ha hozna Önnek egy csésze teát… Mit venne észre az arcán, amiből tudná, hogy valami megváltozott?
Ü: Ugyebár nem szoktunk mosolyogni, vagyis azt hiszem, mosolyt és kedvességet látnék az arcán.
CI: Ha egy csésze teával és arcán mosollyal ébresztené fel Önt…
Ü: Ez sem hatna meg engem, mert már annyira belém rögződött egyfajta működésmód. Mondhatnám úgy is… tudja, amikor ahelyett, hogy elfelejtene dolgokat, göngyöli őket tovább egyik napról a másikra, mígnem arra döbben rá, hogy már képtelen megváltoztatni a viselkedését. Belekerült egy körforgásba.
CI: De most csoda történt… szóval, mi… ha Jázmin egy csésze teával és arcán mosollyal ébresztené Önt… a csoda megtörténte után… ő mit venne észre Önön, amiből tudhatná, hogy újra úgy érez iránta, ahogy szeretne?
Ü: Egyszerűen kedves és udvarias lennék.
CI: Vagyis, mit tenne?
Ü: Nehéz kérdés.
CI: Tudom.
Ü: Nem ugranék neki. Egyszerűen normális lennék vele.
CI: Vagyis, pontosan mi fog történni, amikor Jázmin mosolyogva felébreszti Önt? Mit fog látni Önön, amiből tudja, hogy úgy érez iránta, ahogy szeretné?
Ü: Milyen lennék?
CI: Igen. Mit venne Önön Jázmin észre, amikor felkelti?
Ü: És az igazi önmagam lennék?
CI: Ha az lenne, milyen lenne?
Ü: Idegesítő, utálatos…
CI: Nem, nem. A csoda után! Hadd tisztázzak valamit. Elképzelhetetlen számomra, hogy Ön legbelül egy idegesítő, utálatos ember lenne.

(Az ügyfél megint nem válaszolja meg Chris kérdését. Chris kitartóan próbál választ kapni a kérdésére, ugyanakkor mindvégig tisztelettel teli nyitottsággal és figyelemmel hallgatja az ügyfél mondandóját, rákérdezve az esetleges félreértésekre.)

Ü: Pedig az vagyok.
CI: Ilyennek született?
Ü: Ilyenné váltam.
CI: Jó ez így Önnek?
Ü: Nem.
CI: Mondjuk, hogy a csoda ezt is helyrehozta – ebben az esetben, mit venne észre Jázmin, amikor reggel mosolyogva ébreszti Önt?
(Hosszú csend)
Ü: Sokkal… (hosszú szünet, zaklatottság jelei)… tudja… ölelés… már régóta nem szoktam… Képtelen vagyok megölelni őt, és rettenetes ezt kimondani.
CI: Vagyis úgy fogja érezni, hogy legszívesebben megölelné?
Ü: Igen. Nagyon szeretném, ha képes lennék rá. Mindkettőnket boldoggá tenné.
CI: Hogyan reagálna erre Jázmin?
Ü: Megdöbbenne.
CI: És azután?
Ü: Aztán hagyná, hogy öleljem. (Ahogy ezt mondja, szemei megtelnek könnyel, hangja ellágyul.)
CI: Mit gondol, örülne neki?
Ü: Igen.
CI: Honnan tudná, hogy Jázmin élvezi az ölelését?
Ü: Kimutatná.
CI: Hogyan?
Ü: Egyszerűen azzal, ahogy elengedi a testét.

Az ülés tovább folytatódik, de pontosan lehet érezni, hogy a munka elvégeztetett. Az ügyfél meg tudta élni önmagát, mint szerető édesanya. Ugyan a következő ülésen csak apró változásokról számolt be, úgy tűnik, ezek mégis elegendőek voltak ahhoz, hogy a következő két esetmegbeszélésen a családdal foglalkozó számos szakember egyike sem fogalmazott meg újabb aggodalmakat Jázminnal kapcsolatban. A kirekesztett, bántalmazott, ápolatlan külsejű, messze maga alatt teljesítő kislányból szorgalmas, sok új baráttal rendelkező gyermek vált. Az eset itt lezárásra került. Jómagam közvetlenül csak a fenti ülés és a rá következő találkozó kapcsán kerültem az érintettek közül bárkivel is kapcsolatba.


Peter Szabo levele az esettel kapcsolatban:

Kedves Chris,

Küldöm a videó linkjét újra.Kérlek, értesíts, hogy működik-e.

Éppen ülök és újra, meg újra megnézem az ölelős esetedet. Roppantul szórakoztat, mosolygok és hangosan nevetek közben. Tudom, hogy az eset maga cseppet sem vicces, és azt is tudom, hogy kiváló szakember vagy. Ami miatt mégis nevetek, az az állhatatosság és szakértelem, amivel próbálod az ügyféllel együtt kidolgozni a vágyott jövőbeli viselkedésmódot, miközben úgy tűnik, semmi sincs, amire építhetnél. A semmiből teremted meg. Lenyűgöző.

Mivel roppant kíváncsi és meglehetősen lusta vagyok, és mivel jobban szeretek kérdezni, mint gondolkodni, megtennéd, hogy megválaszolod Michael Hjerth négy kiértékelő kérdését a saját eseteddel kapcsolatban?

  • A saját hozzájárulásodat tekintve: mivel vagy a legelégedettebb?
  • Mit gondolsz, az ügyfél mit mondana, mi volt számára a leghasznosabb a beszélgetésben?
  • Ennek a konkrét tapasztalatnak a fényében: mi az, amit a további munkádba is beépítenél?
  • Mi lenne esetleg, amit másként csinálnál, ha újra lefolytathatnád ezt a beszélgetést?

Lehetséges, hogy én is hajlandó leszek megválaszolni a fenti kérdéseket, ha szépen megkérsz rá. 😊

Köszönöm, kedves Chris – nagyon izgalmas

Üdv,

Peter

P.S. Arra gondoltam, hogy a megjegyzéseimet közvetlenül a te szövegedbe írnám bele, ha beleegyezel.


Chris Iveson válasza:

Köszönöm, Peter,

Nagyszerű ülés. Ma újra megnéztem. Küldöm az első gondolataimat a kérdésekkel kapcsolatban.

Azzal vagyok a legelégedettebb, hogy meg tudtam állni, hogy azt higgyem, ennek az anyának fogalma sincs a válaszokról, és azt hiszem, ez a belé vetett bizalom segített abban, hogy a kitartásommal sikerült bevonnom őt a folyamatba. Miután elmagyaráztam a csodakérdést, nem volt egyetlen olyan pillanat sem, amikor ne próbált volna mindent megtenni, hogy válaszokat találjon. Ez is segített, hogy ki tudtam tartani mellette.

Ami azt illeti, az ügyfél úgy nyilatkozott, hogy az egész komplett időpocsékolás volt – semmire se jutottunk. Ugyanakkor az ügyfél lányának élete drámaian megváltozott az ülés után, ami azt jelenti, hogy az ügyfél a változásokat teljesen egyedül érte el. Mindez megerősített abban, hogy a részletek kidolgozása és a kitartás rendkívül fontosak. Mindkettő jellemzi a munkámat azóta is. Viszont, hosszú éveken keresztül elkerülte a figyelmemet annak a jelentősége, hogy a részletek aprólékos kidolgozása nemcsak egy lehetséges jövő tervrajzát villantja fel, de módot ad arra is, hogy az ügyfél ott helyben átélhesse, megtapasztalhassa ezt a jövőt. Azelőtt úgy gondoltam, a részletek lehető legaprólékosabb kidolgozása segít az ügyfélnek elhinni, hogy a változás lehetséges (ez nem azt jelenti, hogy az összes részletet meg is valósítja majd, sokkal inkább azt, hogy rájön, lehetséges az előrelépés). Most is hiszem, hogy ez így van, de amit ebben az esetben láttam – és azóta gyakran látom megtörténni más esetekben is – az, hogy az ügyfél megtapasztalhatta a különbséget. Nem csak azzal az érzéssel gazdagodott, hogy mindez megtörténhet, hanem át is élheti, mintha már meg is történt volna.

Visszatekintve, jó lett volna, ha kicsit lassabb vagyok, kevésbé erőszakos a kérdésekkel, de ettől csak szimpatikusabbnak tűntem volna. Várom a tiédet! Üdv, Chris

photo credit: Simon Rae

SaveSaveSaveSave

SaveSave

SaveSave