Levendel Áron

Megoldásfókuszú coach, coachképző, a Solutionsurfers Magyarország ügyvezetője

Levendel Áron

Megoldásfókuszú coach, coachképző, a Solutionsurfers Magyarország ügyvezetője

"Az ügyféllel, és nem az ügyével coacholunk"

Chris Iveson

Elkötelezett megoldásközpontú coach vagyok. 2010-ben, a Switch című kíváló könyvben olvastam először a megoldásközpontú megközelítésről, a rákövetkező évben elvégeztem az alapképzést, egy évvel később pedig már trénerképzősként, co-trénerként vettem részt a Solutionsurfers oktatási programjaiban. Mostanában az foglalkoztat, hogy a képzések résztvevőivel megfigyeljük, ahogy tanulás közöttünk éppen keletkezik. Ahogy a brief coachingban lehetséges, hogy meglepően kevés idő alatt jelentős és tartós elmozdulás (változás) szülessen, úgy a tréning idő is lerövidűl, átalakul – a tapasztalatom szerint. ‘Képzés’ helyett inkább azt mondanám, a résztvevők önirányította, intenzív tanulása keletkezik.

További mestereink

Solutionsurfers | Csapatunk | Peter Szabo

Peter Szabó

ICF mestercoach (MCC), a Solutionsurfers International szervezet társalapítója

Tovább

Váradi-Szitha Marina

Projekttámogatás, adminisztrációs segítő, megoldásfókuszú pszichológus

Tovább

Solutionsurfers | Csapatunk | Hankovszky Katalin

Hankovszky Kati

Megoldásfokuszú coach, tréner, szervezetfejlesztő, a hazai Solutionsurfers alapítója

Tovább

Érdekel a megoldásfókuszú brief coaching - beszéljünk!

    Megoldásfókusz a postaládádba?