A nagy hajtásban is kellenek a felcsillanó pillanatok – interjú Mitták Zoltánnal, a KPMG audit igazgatójával 2019 máj 14

Sorozatunkban olyan szakemberekkel beszélgetünk, akik megoldásközpontú (Solution Focused = SF) szemlélettel (is) dolgoznak. Tanáraink, képzéseink résztvevői és barátaink mesélnek arról, hogyan használják a brief coaching módszertárát a mindennapi gyakorlatban. Sorozatunk nyolcadik részében Mitták Zoltán, a KMPG audit igazgatója válaszol a kérdéseinkre.

Mi az, ami lenyűgöz a megoldásfókuszú szemléletben?

Az egyszerűsége. A munkahelyemen és a személyes életemben is tapasztalom, milyen sok mondatot kezdünk azzal, hogy “csak az a baj…” Miközben kezdhetnénk úgy is, hogy “az lenne a jó…”, vagy “legközelebb úgy volna jó…” Soha sincs olyan, hogy minden tökéletes, és mindig lehet okot találni a “csak az a baj…”-ra. Az SF számomra a tökéletlen dolgainkban is arra irányítja a fókuszt, ami jó, amit ki lehet emelni, amit legközelebb is ismételj meg. Amit én magam tenni tudok, hogy következő alkalommal jobb legyen.

Ha így kommunikálsz, attól valahogy pozitivitással és energiával töltődik meg körülötted a levegő. Ez ilyen pofonegyszerű. Ennek ellenére mégsem használjuk, én is sokszor elfelejtem. Talán a panaszkodós magyar kultúránkban szokatlan is ez az egész. Nekem legalábbis biztosan kihívás jól egyensúlyozni az SF és a minden happy amerikai típusú bullshit közti vékony mezsgyén. Persze felteszem a kérdéseimet, de vajon hogyan tudok ebben igazán hiteles lenni?

Neked mi az, ami beválik ezen a téren?

Például az, ha tényleg elhiszem, hogy ezeknek a dolgoknak pozitív erejük van.Ha száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ha valamit megcsinálunk, azután jobbak lesznek a dolgaink. Nem egyszer éreztem, hogy kicsit hülyének néznek a kollégáim, mikor bedobok egy-egy ilyen ötletet. De ha beleállnak, akkor a végén a többség azt jelzi vissza, hogy jó volt!

Mondok egy példát. Az ügyfeleknél auditot végző projektcsapataimat igyekszem rendszeresen meglátogatni. Saját tapasztalatból is tudom, mennyire kemény munkát végeznek: egy audit nagyon változatos, de vannak egyhangú és monoton feladatok is bőven, amiket megfelelő pontossággal és magas dokumentációs követelmények mentén kell elvégezni. Az audit szezonban pedig a rövid határidők miatt sok a stressz és szinte menetrendszerű a túlórázás. Minden eszközzel azon vagyok, hogy a státuszmeetingeken kedvvel és energiával töltsem fel a csapatomat ebben az embert próbáló időszakban. Tavaly a legnagyobb munkámon minden hétfőn reggel tartottunk státusz meetingeket. Sokszor éreztem a levegőben, mikor megérkeztem, hogy “na, jön a Zoli, és fel fogja tenni ezeket a kérdéseket”. De ha mondjuk megkérdeztem, hogy az elmúlt héten kinek mi volt a legnagyobb sikere, akkor hú … néha nekem is leesett az állam. Igazán nagy és fontos dolgok tudtak ilyenkor kiderülni.

Egyszer megcsináltuk a poztitív pletykát is. Az elején mindenki borzalmas zavarban volt. Győzködtem őket, hogy próbáljuk meg. Végülis mi rossz sülhet ki belőle?! Úgy tűnik, ez a győzködés nekem beválik: nagyon heterogén volt a csapat, mégis mindenkiről tudtunk sok-sok pozitív dolgot mondani. A végén el is mondták, mennyire meglepődtek, és mennyire jól esett nekik.

Wow! Mondj még ilyet!

Az egy évvel ezelőtti Teamcoaching képzés utáni estén néhány kollégával mentem munka utáni beszélgetésre. A gondjainkat illetve a lehetőségeinket akartuk tisztábban látni. Gondoltam, egyből ki is próbálom, amiket tanultunk. Úgy kezdtük, hogy mindenki elmondta, mikor lenne elégedett a beszélgetés végére. Ez már eleve fura, és sokan nem merik megcsinálni: hiszen nyilván azért jöttek, hogy elmondják a gondjaikat és megoldásokat találjanak, miért kell ezt még ragozni? Pedig egész más, ha van erre öt perc, amiben bárki bármit mondhat. (A beszélgetés végén egyébként vissza is csekkoltuk, hogy teljesültek-e az egyéni remények, és ha valamelyikről kiderült, hogy nem, arra szántunk még időt.)

Aztán egy Áron által behozott teamcoaching eszközt bevetve megkértem a kollégáimat, hogy csöndben írják le, mik azok a dolgok, amik miatt jó nekik itt dolgozni. Amik miatt biztosan maradnak még a következő üzleti évben is. Mikor ez kész volt, összecsoportosítottuk a negyven cetlit témakörökbe – továbbra is csendben, beszélgetés nélkül. Már eközben látszott, mennyire hasonlókat írtunk: kiderült, hogy mindannyian ugyanazokat az értékeket tekintjük a legfontosabbnak. A nehézségek mellett jó volt egyben és kiemelten látni, mi az, amit mindannyian szeretünk a munkánkban. Nagy erejű élmény volt.

Persze ahhoz, hogy ilyen legyen, kell valaki, aki bevállalja, hogy ilyesmiket csináljunk. Sokszor kipróbáltam már: az elején gyakran hülyének néznek a kollégák, de biztos vagyok benne, hogy ezek az élmények mindenkiben megmaradnak.

Benne lenni ebben a “hülyének néznek” érzésben… nagy nevű coachoknak is van ebben kihívás! (Lásd Chris Iveson írásait itt és itt.) Te hogyan csinálod?

Nemrég elkezdtem HR témákkal foglalkozni, illetve belső coachként is működni cégen belül. A főnökömnek többen mondták, hogy miért pont Zoli csinálja, ő olyan fura figura. De igazából rá is játszom erre. Amikor elkezdtem coacholni, kitaláltam, hogy az én coacholásomban kell valami egyedi jellemzőnek lennie. Elkezdtem hózentrógert hordani a coachingokra, egy idő után meg már mindig. Azóta mindenki így hív, a recepciósok pedig állítólag néha találgatják, milyen színű hózentrógerben fogok jönni.

Mivel szoktad még meglepni a kollégáidat?

Van például egy appom, amivel megoldásfókuszú kérdéseket lehet kipörgetni. Egy sima decision roulette appot töltöttem meg többek között a SolutionSurfers facebookjáról vett SF-es kérdésekkel. Például: “Miért lehetne ma megdicsérni téged?” vagy “Tegyük fel, hogy péntek van és olyan volt a heted, mint amilyennek elképzelted. Mi történt?”.

Ha valaki bejön az irodámba, és van egy kis idő, akkor megkérdezem: nincs kedved pörgetni egyet? Ha nem akarnak, akkor győzködöm egy kicsit őket: “De miért nem? Csak próbáld ki!” Aztán persze nagyon-nagyon odafigyelek a válaszaikra, felteszek még egy kérdést, vagy adok valamilyen megerősítő visszajelzést. Van, hogy le is jegyzetelem, amit mondanak, mert azok egy későbbi beszélgetés aprópói lehetnek. Egy ilyen nagyon rövid beszélgetés által jobban megismerem a kollégáimat, és én magam is jobb hangulatba kerülök. Látom a meglepődést az arcokon, amikor azt mondom: “gyere, pörgess már egyet”. De mindig megerősít, amikor észreveszem a mosolyokat, hallom a válaszokat, és a visszajelzéseket, hogy milyen jó volt!

Milyen meglepetéseid vannak még?

Pont van egy, ami most, a napokban fog indulni! Az ötletem – amit egyébként egy megoldásfókuszú vezetés workshopon hallottam – az volt, hogy legyen bizonyos számú szívecske, szmájli, pirospont, vagy bármi, amit a kollégák adhatnak egymásnak, ha köszönetet akarnak mondani. A főnököm javaslatára a megvalósításba nagy erőkkel beszállt a marketing is, hogy az iskolás hangulat helyett valami profibb, komolyabb és cégesebb formát adjunk a dolognak.

Végül tényleg nagyon profi lett az egész: fejenként húsz darab kis kártyácska készült el névjegykártya méretben. Az egyik oldalukon egy kép és a KPMG logo szerepel, a másikon a 4C (content, collaboration, client, communication), vagyis az a négy készség, ami nálunk a teljesítményértékelés alapjául szolgál. Kis négyzetekben be lehet jelölni mellettük, hogy melyik az, amelyikben a kolléga épp valami pozitívat tett, és lehet mellé két-három szót is írni magáról a konkrét cselekedetről, helyzetről. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ebből! Bízom benne, hogy egy kis pozitív izgalmat és energiát hoz majd a hétköznapjainkba.

Hogyan hasznos nektek mindez?

Nagyon hasznosak és nagyon kellenek az ilyen out of the box események, felcsillanó pillanatok, desszertek a napjainkba! Nem egy stresszmentes munka a miénk, vannak nehéz időszakok: bírni kell a tempót. Nem véletlen, hogy mi, és a hozzánk hasonló cégek is magas fluktuációval dolgoznak. Ebben találok a magam számára pozitív elemeket is. Szeretem, hogy sok embernek van lehetőségem tanítani valamit. Aki pedig elmegy innen, az mindig kicsivel több annál, mint amikor idejött, és büszkén tekint vissza a nálunk töltött időre.

De a tizennyolc KPMG-s év alatt szomorúan búcsúztam olyan emberektől is, akik szerintem sokat tudtak volna tenni a cégért és a kollégákért. A nagy hajtásban sokszor úgy érezzük – többek között én is -, hogy ezekre az SF-es, teamcoachingos dolgokra nincs időnk. Na pont ezért kell néha kiszakadni, és észrevenni azokat a jó dolgokat, amik miatt érdemes csinálni akár azt is, ami unalmasabb vagy stresszesebb.

Ezt a kártyás dolgot például azért most indítjuk el, mert a május a könyvvizsgálóknál extrán terhelt hónap. Szerintem ilyenkor sokan elbizonytalanodnak, hogy jó-e nekik ez a hely. Ha a kétszázból csak tíz olyan ember lesz, aki a kártyás visszajelzésektől jobban érzi magát, akkor már megérte.

És még?

Az SF szerintem segít azokra a dolgokra irányítani a figyelmet, amiket saját magunkért tehetünk. Régen én is gyakran toltam magam előtt a problémákat, és vártam, hogy valaki majd megoldja őket. Persze nem mondom, hogy most már tökéletes vagyok, de sokkal többször fel tudom fedezni a saját szerepemet, saját felelősségemet a nehéz helyzetekben is.

Ez tényleg fontos, mert a könyvvizsgálatnak a szorosan vett szakmai része nagyon megoldásorientált: mindig tudjuk, hova kell eljutnunk, mit kell megcsinálnunk. Aztán ahogy elkezdjük a kivitelezést, felmerülnek a problémák. Köztük olyanok is, amik elsőre – és másodikra is – megoldhatatlannak tűnnek. Az SF nekem arról is szól, hogy minden nehézségből van kiút. Ez segít, hogy ne stresszeljek vagy ne blokkoljak le, hanem egyből a megoldásokon tudjak gondolkodni.

Mi az, ami még más lett, mióta tudatosan használod az SF-et?

Sokkal pozitívabb vagyok! Mindenkinek kötelezővé tenném, hogy Katival vagy Áronnal elmenjen egy tréningre – Szabó Péterről nem is beszélve… Fel lehet tőle töltődni energiával egy fél évre. Az egyik kollégám mondta, hogy az utóbbi időben azt látja, mintha nyitottabb lennék, többet mosolyognék, jobban tartanám a szemkontaktust. Szerintem eddig is elég nyitott voltam, de úgy tűnik, a képzés hatására még tovább fejlődtem ebben.

És még? Mi lett más?

Mostanra már nagyjából kihegyeződött a fülem erre a fajta beszédmódra: megértettem, hogy minden problémát, minden nehézséget másképp is meg lehet közelíteni. Hogy ami hegynek látszik, az nem is biztos, hogy hegy. De tényleg nem akarok úgy csinálni, mintha én mindig ilyen lennék. Szerintem az SF egy soft skill, és mint ilyen, sok idő és gyakorlás kell ahhoz, hogy rutinból menjen. Ezért is inspiráló Katiéknál képződni. Minden mondatukból hallatszik, hogy náluk ez már tényleg mindset, rutin és természetes viselkedés.

Szerintem vezetőként is lehet SF-esen működni, de nem mindig egyszerű. Nem is tudom,  lehet-e vegytisztán így tevékenykedni vezetőként. Engem sokszor elragad a hév, ha érintett vagy stresszes vagyok. Általában arra gondolok először, hogy ha nem csináljuk meg, akkor hétvégén is dolgozni fogok, és nem mindig ugrik be, hogy hogyan lehetne ezt pozitívra fordítanii. Megoldásfókuszúbb tudok lenni, ha van idő, nyugodt vagyok, vagy van lehetőségem kicsit előre tervezni. Nálam az SF még korántsem rutin, de rengeteg ötletem van, és szépen, türelmesen haladok.

És még? Mi lett más?

Most már otthon, a gyerekekkel is igyekszem így működni. Készítettem a kérdésrulettes appban egy gyerekes kérdéslistát is, amiben az általános SF kérdéseket kiegészítettem olyasmikkel, hogy “Kikkel volt ma a legjobb játszani?” vagy “Miről beszélgettetek ma a barátoddal?”. Lehet pörgetni vacsora közben, lefekvés előtt, nyaraláson vagy amikor a lányaim kérik.

De előfordult már, hogy péntek délután azt mondtuk: “tegyük fel, hogy eltelt a hétvége, és pont olyan volt, amilyennek elképzeltük. Meséljük el, kivel mi történt!”. Meglepő volt, a lányaim milyen gyorsan megértették, mire gondolunk. Az is feltűnt, hogy így felmerülnek olyan dolgok is, amik fontosak, de nem jutottak volna eszükbe akkor, ha nem így tesszük fel a kérdést. A munkahelyen és otthon is azt éreztem: ha így kérdezek, jobban megismerem azt, aki válaszol.

A feleségemnek egyébként Kids’ Skills képzést adtam karácsonyra. Becsülöm benne, hogy kipróbál dolgokat, és látom, hogy egy-egy jó kérdéssel milyen hatásosan ki tudja billenteni a gyerekeket a hisztiből vagy rossz pillanatokból.

Nem nagy dolgok ezek; apró technikákról, egyszerű kérdésekről, kis odafigyelésekről van szó. De ugyanazt látom otthon is, amit a munkahelyemen: sokszor az apró technikákkal és kis odafigyelésekkel lehet nagyon értékes, nem hétköznapi és tényleg fontos eredményeket kihozni egy-egy hétköznapi(nak induló) helyzetből.