Lehet-e ártalmas a megoldásközpontú rövidterápia? 2019 Már 07

Gyakran megkérdezik tőlem, árthat-e a megoldásközpontú rövidterápia, és a szokásos válaszom nem: ha valami félresikerül, csak a terapeuta tűnik butának. Lehet, hogy az ügyfél nem kap segítséget, de nem sérül meg a terapeuta ügyetlensége miatt. Íme néhány azok közül a butaságok közül, amiket egy megoldásközpontú rövidterapeuta tehet, remélhetőleg anélkül, hogy bármiben kárt okozna – a hírnevén kívül.

Amikor megkérdezi tőled, mik a legmerészebb vágyaid a terápiát illetően, idegesítheti, ha nem azt mondod neki, amit holnapra szeretnél, hanem amin tegnap mentél keresztül. Tudni fogod, hogy ez történik, ha azt hallod tőle: Igen, de… Mivel ez valószínűleg az ülés első néhány percében történik, nem fog sok jót jósolni a sikeres kimenetelhez, és valószínűleg a legjobb, ha elmész. Ez nagyon bosszantó, csalódáskeltő és időpazarló, de tudni fogod, hogy helyesen cselekedtél.

Egy másik jó ok a kisétálásra, amikor azt kéri tőled, képzeld azt, hogy éjjel olyan csoda történik, amitől tökéletessé válik az életed. Nagyon valószínűtlen, hogy azt várod a terápiától, tökéletessé tegye az életed; valószínűbb, hogy azért jöttél el, hogy lásd, hogyan tehetnéd egyáltalán egy kicsit elviselhetőbbé. Megint csak nagyon bosszantó és kellemetlen lenne, mégis meg kellene szüntetni a további együttműködést egy ennyire naiv és a valóságtól elrugaszkodott terapeutával.

A csodánál maradva (ami tökéletesen hasznos és szórakoztató lehet ahhoz, hogy kitágítsa a képzeletet az élet lehetőségeihez), amikor azt kérik tőled, képzelj el egy jövőt, amelyben a terápiával kapcsolatos reményeid valóra válnak, talán könnyebbnek találod azzal kezdeni, amiből kevesebbet szeretnél az életedben (például viták, depresszió, rossz emlékek, pánikrohamok, a motiváció hiánya, álmatlanság stb.). A terapeutának figyelmesen és együttérzően kellene hallgatnia őket, mielőtt megkérdezi, mivel szeretnéd helyettesíteni ezeket a nemkívánatos élményeket. Ha a terapeuta csak együttérzően hallgat, és nem kérdezi meg, mit szeretnél a nem kívánt aspektusok helyett, gondolj az ajtóra. Az a dolga, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amik ahhoz vezetnek, hogy másképpen lásd a jövőt, és annak ismerete, amit nem akarsz, kevés segítséget nyújt annak megtalálásában, amit akarsz. Azonban ha ideges lesz attól, hogy a problémáidról beszélsz – és ezt abból fogod tudni, hogy azt mondja: Igen, de…- mindenképpen hagyd ott. Megint csak, a csalódást, sőt még a dühöt is túlszárnyalja a butaság elleni felállás személyes győzelme.

Ha eljutottál idáig anélkül, hogy találkoztál volna a terapeuta butaságával, lehet, hogy elnézőbb leszel a butaságokkal szemben, amik egyszer elkerülhetetlenül jönni fognak. Még egy tapasztalt terapeuta is meghökkenhet a helyzeted miatt, és azért, hogy úgy tűnjön, tudja mit csinál, feltehet egy különösen buta kérdést. Ennek számos formája lehet, de tudni fogod, hogy ez történt, amikor hallod a válaszodat: „Ha tudnám, azt csinálnám!” Csak a nagyon elnéző ügyfél viselné el, hogy kettőnél többször hallja magát így válaszolni.

A megoldásközpontú rövidterápia úgy működik, hogy olyan kérdéseket tesz fel, amiket előtte még kérdeztek tőled, és olyan dolgokat mondat ki veled, amiket még sosem mondtál előtte. Amikor működik, azért van, mert olyat mondtál, ami valahogy új ötletet vagy ajtót nyit meg az életedben. Még a legzseniálisabb terapeuta sem tudhatja, milyen ajtók lehetnek ott, vagy milyen válaszok nyithatják ki őket – egy kicsit olyan ez, mint egy halász expedíció: biztosan rengeteg fantasztikus válasz van odalent, de nincs rá garancia, hogy a terapeuta a megfelelő kérdést fogja kivetni, hogy felhozza őket a mélyből. Ez azt jelenti, hogy időnként unalmasnak fogod találni a válaszaidat, és csak remélned kell, hogy a következő kérdés vagy az azt követő olyan választ produkál, ami megragadja a figyelmedet. Ha ez nem történik meg, talán kétszer is meg fogod gondolni, kérj-e új időpontot (amúgy is mindig jó ötlet kétszer meggondolni), de talán akarsz neki még egy esélyt adni. Nem szokatlan, hogy az unalmasnak tűnő válaszoknak szükségük van egy kis időre, hogy érlelődjenek még, vagy dolgozzanak a színfalak mögött. Abból fogod tudni, hogy talán épp ez történik, hogy az életedelkezd javulni. És ez a lényeg: ha a terapeutád jó munkát végzett, az életednek javulnia kell.

Így azon a bosszúságon kívül, hogy egy buta terapeutával kerültél össze (és a kimeneti statisztikák szerint ötből egy ügyfelemmel buta terapeuta voltam), milyen kár esett? Semmilyen, mert a megoldásközpontú rövidterapeuta semmit nem tesz azon kívül, hogy olyanokat tud kérdezni, amikre egyedül az ügyfél képes válaszolni. Nem hozza be a saját ötleteit a problémákról vagy a gyógymódjukról, így nem hoz be semmilyen „idegen testet”, amit az ilyen elméletek hozhatnak magukkal. Számára az élet megy tovább és teszi egyik lábát a másik elé minden nap. Ami különbséget tesz, az az, hová tesszük azt a lábat, és mindig van egy olyan hely, amit eddig még nem láttunk. Amikor úgy tűnik, nincs merre menni, egy korábban soha nem adott válasz világíthatja meg épp azt a rejtett helyet.


A szerző Chris Iveson, terapeuta, coach, tanácsadó, tanár, az angliai BRIEF (The Centre for Solution Focused Practice) egyik alapítója.

A szöveget Gesztelyi-Nagy Henriett fordította.

kép taylor hernandez // Unsplash