Egy állati jó főnök (Peter Szabó esete, Chris Iveson megjegyzéseivel) 2018 Már 19

Az interjú coaching-demonstrációként szolgált egy tréning során. Az ügyfél célja az volt, hogy középvezetőként jobban boldoguljon a feladataival. Egy tizenkét perces részlet következik a beszélgetésből, ami az ülés második percétől került rögzítésre. Ezt megelőzően a coach arról beszélt, mennyire csodálja a középvezetői pozícióban dolgozókat azért az aprólékos, nagy szakértelmet igénylő munkáért, amit végeznek. (PS – Peter Szabo ; Ü – ügyfél)

PS: Azt hiszem, a legfontosabb kérdés, amit fel kell tennem, hogy mik a legnagyobb reményeid ennek a beszélgetésnek az eredményeivel kapcsolatban?

Ü: A legnagyobb reményem az, hogy találok valamiféle – nem stratégiát, inkább valamiféle módot arra, hogy támogassam az embereket abban a törekvésükben, hogy jobbá váljanak és mindabban, amit csinálnak. Támogatni szeretném őket…ott lenni nekik. Nem azt mondanám, hogy úgy, mint egy szurkolókórus vezetője, de jobb szó nem jut eszembe. És szeretnék elültetni egy magot…hogy lássák, az új menedzsment nem annyira rossz.

PS: Rendben.

Ü: És szeretném, ha jó érzéseik lennének a munkájukkal kapcsolatban, azzal, amit csinálnak. Igen. Ez elég sok minden.

PS: Igen, sok minden. Én eddig legalább hármat számoltam meg. Igen. De legfontosabbnak azt a vágyat éreztem, hogy a beosztottjaidban jó érzések legyenek a munkájukkal kapcsolatban.

Ü: Hogy büszkék lehessenek.

PS: Értem. Igazából ez volt a legelső dolog, amit említettél…, hogy támogasd őket a jobbá válásban és hogy büszkék lehessenek. Igen. És azt is mondtad, hogy nem egy stratégia, amit a beszélgetés eredményeként meg szeretnél találni, hanem sokkal inkább egy mód(szer)…?

Ü: Pontosan. Hogyan tudom…az én…mondhatni viselkedésemmel elültetni azt a bizonyos magot…vagy milyen jelzéseket küldhetnék feléjük, amit fogni tudnának és…

PS: Jelek, jelzések, viselkedés és talán a közreműködésed. Így valahogy? Hm. Próbálom meghatározni, hogy hol tarthatsz most ezen az úton. Mióta dolgozol ebben a munkakörben?

(Ebben a részben, amit talán hívhatunk „szerződéskötési” fázisnak, Peter két nagyon fontos megoldásközpontú készséget is bemutatott. Az első, ahogy pontosan azt hallja meg, amit az ügyfél ténylegesen mond, ahelyett, hogy egy belső monológot folytatna, melyben megpróbálja értelmezni az ügyfél szavait. Ezt a fajta figyelmet a „Eddig hármat számoltam meg” közbevetés bizonyítja, mely azt sugallja az ügyfél felé, hogy ezt a nyitó kérdést úgy, olyan módon válaszolhatja meg, ahogy csak szeretné. Az ügyfél válaszai ez esetben messze vannak attól a „tiszta és konkrét célmeghatározástól”, amit gyakran említenek, mint a hatékony Megoldásfokuszú Coaching egyik alapkövetelményét. Mindazonáltal, az ügyfél ezeket fogalmazta meg és Peter nagyon helyesen elfogadta az ügyfél válaszait és ezekkel kezdett dolgozni.)

Ü: Egy éve.

PS: Egy éve? Értem. Egy 1 – 10-es skálán, ahol a 10 azt jelenti, hogy megtaláltad a legjobb módot, hogy elültesd a magot, megerősítsd az embereidet és hozzásegítsd őket, hogy – tudod – kihozzák magukból a legtöbbet és támogatottnak érezzék magukat. Ez lenne a 10-es. És az 1-es azt a pontot jelezné, amikor ezt az egész munkát elkezdted, hova tennéd most magadat? Mit mondanál, hol tartasz most ezen a skálán?

Ü: Azt mondanám, hogy ötös.

PS: Ötös. Rendben. 4.9 vagy inkább 5.1?

Ü: 5.1. PS: 5.1? És hozzá ez a gyönyörű mosoly. Úgy tűnik, van némi különbség az 5 és az 5.1 között.

(Peter következő kérdése nagyon meglepő volt, de amint kimondta, egyértelművé vált, hogy ennél jobb kérdést ki se lehetett volna találni. Az egyik alapvető feltevés, ami Insoo saját kulturális örökségéből merített, hogy a változás magától értetődő, folyamatos és megvan a saját energiája, folyása. Ahogy az ügyfél kimondta az 5-öt, belekerült ebbe a folyamba, ahol mögötte egy sikerekkel teli múlt, előtte pedig a vágyott jövő van, elérhető távolságban. Peter feladata coachként az, hogy az ügyfélben megerősítse múltbeli eredményeit és segítsen neki tisztázni önmaga számára jövőbeli vágyait. Együtt megalkotják a sikeres múlt képét, ami tökéletes összhangban áll a pontosan kidolgozott még sikeresebb jövő képével. Ezután egy zseniálisan felmért kockázatvállalással, az 5.1-gyel hirtelen átsegítette az ügyfelet a holtponton – ennek felismerését jelezte a mosoly. Peter azonnal kihasználja a mosoly adta energiát a következő kérdésével.)

Ü: Van bizony.

PS: Van különbség. Igen, látom. Meg tudnád picit világítani, mi is a különbség, amikor ki tudod mondani, hogy „hé, már az 5.1-es szinten vagyok és nem az 5-ön, vagy lejjebb+?

Ü: Hát, a szívemben érzem, hogy jó úton járok, de igazából gyorsabb, hamarabb érzékelhető eredményekre vágyom.

PS: Értem.

Ü: Azt szeretném látni, hogy képes vagyok pozitív módon hajtani őket.

PS: Értem. Rendben. Mindezt észben tartva, mit gondolsz, a beszélgetésünk végén honnan fogod tudni, hogy a legjobb reményeid úton vannak a megvalósulás felé? Miből fogod ezt látni?

Ü: Valószínűleg jobban fogok bízni a saját – hogy is mondják – képességeimben, hogy ezt meg tudom csinálni.

PS: Jobban fogsz bízni a képességeidben. Az ülés végén. Mik lehetnek ennek a hatásai? Csak hogy tiszta képet kapjak arról, hogy mit jelent számodra ez a nagyobb magabiztosság. Mit fog ez jelenteni a holnapra vonatkozóan? Feltételezem, hogy visszamész dolgozni, igaz? Rendben. Szóval, ha magabiztosabban mész vissza a munkahelyedre, mik lennének ennek a hatásai?

Ü: Szerintem feltűnne az embereknek. Lehet, hogy megváltozik a testtartásom, ugye? És pozitívabb leszek…lehet, hogy több pozitív dolgot fogok mondani, többet dicsérem őket, hogy milyen remek munkát végeznek. Igen, ez az.

PS: Értem. Tehát, a nagyobb magabiztosság lehet az egyik eredménye az ülésünknek. És mi más?

Ü: Azzal kapcsolatban, amit az emberek észre vennének rajtam?

PS: Igen, például az.

Ü: Azt hiszem, a főnökömnek is feltűnne, hogy én is remek munkát végzek.

PS: Ez egy új főnök, vagy a régi?

Ü: A régi. Az új még nem érkezett meg.

PS: És már elkezdted előkészíteni a terepet?

Ü: Igen.

PS: Lenyűgöző.

Ü: Azért, mert szükségünk van olyan alkalmazottakra, akik magabiztosak a munkájukkal kapcsolatban, boldogok és büszkék önmagukra.

PS: Mielőtt az új vezetés megérkezik.

Ü: Igen. PS: Le vagyok nyűgözve…Akkor ez azt jelenti, hogy valamiféleképpen ebben a középvezetői pozícióban jóval előbbre vagy képes gondolkodni, mint a következő nap…tudod, képes vagy tüzet oltani. Úgy látom, hogy hosszú távú perspektívával, célokkal rendelkezel… Fantasztikus. Még inkább le vagyok nyűgözve. Oké.

Ü: Köszönöm. PS: Szóval, azt mondtad, hogy a régi főnököd is észrevenné a változást.

Ü: Ühm. A következő részben Peter címszavakban felidézi azokat a dolgokat, amiket a kollégák észrevennének, ha az ügyfél egyszerűen csak folytatná a fejlődés már megkezdett útját, és ezután a leírással áttér a család és a barátok körére, ahol Peter testbeszédben való jártasságát teljes mértékben kiaknázza: megkéri az ügyfelet, hogy „tegye is, amit mond”.

PS: Rendben. Mi másból tudnád még, hogy ennek az ülésnek az eredményeképpen úton vagy legjobb reményeid elérése felé?

Ü: Azt hiszem, a barátaim és a családom is észrevenné a változást. Nem is tudom, talán pozitívabb lennék.

PS: Érdekes, miközben ezt mondod, egyfajta előremutató mozdulatot teszel, és én azon kezdtem töprengeni… most lehet, hogy kissé megnehezítjük az operatőrök dolgát… azt mondod, maga az úton levés magába foglalja a mozgást, ugye? Nem tudom, egyáltalán lehetséges-e rögzíteni (a kamerák felé mutat), de megkérhetlek, hogy tegyél pár lépést, hogy láthassuk, hogyan mennél most az úton, és hogy szeretnél az úton járni, miután a legjobb reményeid valóra váltak. Érdekes lenne számodra ezt kipróbálni?

Ü: Rendben. Persze. Itt vagyok most. Igen. … És amikor már az úton vagyok, felemelem a fejem.

PS: Felemeled a fejed. Rendben. Miben lenne ez más számodra?

Ü: Felerősítené az önmagamba vetett hitet, azt hiszem.

PS: Értem. És még miben? – Úgy értem, mi lenne a hatása annak, hogy jobban bízol önmagadban? Hogyan befolyásolna ez dolgokat az életedben? Miben mutatkozna meg?

Ü: Tudod, azt hiszem, valójában nagyon komoly változásokat idézne ez elő.

PS: Rendben.

Ü: Igen, úgy vélem, hogy ez történne.

PS: Meg tudnál osztani néhány dolgot ezzel a nagy változással kapcsolatban? Néhányat a hatásai közül – vagy lehetséges, hogy nincsenek rá szavak – Nem tudom, lehetséges lenne…?

Ü: Nem tudom, arra törekszem, hogy…Régen más elképzeléseim voltak a hivatásommal kapcsolatban, és azt hiszem, hogy ez a pozitív változás hozzá tudna segíteni, hogy…lehetséges, hogy másfajta jelzéseket küldenék, amikor például vezetői állásra pályázom.

PS: Szóval, így értetted. Hm. És ez ismét rámutat arra, hogy rendelkezel azzal a képességgel, hogy nagyobb léptékben gondolkodj, ne csak másokkal, a vállalattal, a beosztottjaiddal, de magaddal kapcsolatban is.

Ü: Igen.

PS: Rendben. Kezd formálódni bennem egy kép arról, hogy mi is lehetne a közös projektünk. Van még valami, amire kíváncsi vagyok. Ha nagyobb perspektívába helyezzük az életedet…a szakmai életedet, mi minden tartozna a 10-eshez a skálán? Van valami elképzelésed arról, mi felé tartasz?

Ü: Lássuk csak, ha a 10-esen vagyok, valószínűleg teljes mértékben kiaknázom a képességeimet a… keresem a megfelelő szót. Inkább átfogalmazom. Azt hiszem, ha a 10-esen lennék… akkor egy állati jó főnök lennék.

PS: Oké. Ez remek közös projektnek hangzik.

Attól a ponttól, amikor Peter megkérte az ügyfelet, hogy járjon úgy körbe a teremben, ahogy járni szeretne, nagyon gyorsan eljutottak egy új cél kidolgozásához – egy sokkal tisztább, és reálisabb közös célhoz, hogy „állati jó főnököt” faragjanak belőle. A beszélgetés, a lehetséges kiindulási „coachingprojekt” feltárása után még 25 percen át folytatódott ezen az ülésen. Két hónappal később az ügyfél a következő rövid üzenetet küldte a műhelymunka szervezőinek:

„A coaching rávilágított számomra arra, csak rajtam múlik, hogy megragadom-e a lehetőséget, hogy jó vezetővé, menedzserré váljak. A mai napon felkínáltak nekem egy állást a Megyei Önkormányzatnál, mint osztályvezető, amit el is fogadtam. Meg vagyok győződve arról, hogy a coachingülésnek hatalmas szerepe volt ebben. Láthatóvá tette belső képességeimet és erősségeimet.”


Chris Iveson levele az esettel kapcsolatban:

Kedves Susanne és Peter,

Küldöm az első válaszomat Peter átiratára. Az egyik legutolsó dolog, amit Steve de Shazer mondott az életművével kapcsolatban, a következő: „Nem tettem mást, csak figyeltem Insoo-t ahogy dolgozik, és próbáltam rájönni, mit is csinál éppen.” Insoo Kim Berg hasonlóan sokra tartotta Steve munkáját, mégis, ha megfigyelted őket munka közben, két teljesen különböző, ugyanakkor egyformán megoldásfókuszú megközelítéssel dolgozó embert láttál. Peter minden kétséget kizáróan az Insoo-féle mintát követi. Hozzá hasonlóan képes arra, hogy szeretettel, elfogadással, bátorítással teli légkört teremtsen, amelyben egyszerre van jelen egyfajta tapintatos puhatolózás, lágy következetesség és bizalmat ébresztő hit, hogy olyan coach foglalkozik veled, aki tudja, mit csinál.

Egy konkrét példa, ami inkább Insoo-ra, mint Steve-re emlékeztet: Peter azzal az egyértelmű szándékkal használja a skálát, hogy építsen az ügyfele által már megélt sikerekre, amikről jogosan feltételezi, hogy léteznek. Azzal, hogy az ügyfél számára felkínálja a skála finomhangolásának lehetőségét, egy erővel és energiával teli választ indukál, amit arra használ, hogy a beszélgetést az ügyfél lehetséges jövője felé terelje. És abban, ahogyan ezt teszi, Peter rendkívüli finomságról tesz tanúbizonyságot. Ahelyett, hogy a magától értetődő utat választaná, részletesen kidolgozva, hogy az ügyfél milyen módokon tudná a beosztottjait motiválni, Peter az iránt kezd érdeklődni, hogy az ügyfele vajon hogyan érzi majd magát, amikor már tudja, hogyan ösztönözheti a munkatársait – hogyan éli majd meg önmagát, nemcsak a munkahelyi környezetben, de az élete más területein is.

Peter aktívan használja a testét beszéd közben, de akkor is, amikor az ügyfelét hallgatja. Valamint teljesen ráhangolódik az ügyfél testbeszédére is – a mosolyára, mozdulataira, vagyis egyáltalán nem meglepő, hogy …. itt most újra meg szeretném nézni a videót.

Nagyon jó munkát.

Chris


Peter Szabo válasza:

Kedves Chris,

Nagyon lényeges különbségre mutatsz rá a leveledben. Lehetővé tenni a „lehetséges jövő” átélését annyival többnek tűnik, mint „tervet adni egy lehetséges jövőhöz”. És teljesen egyetértek abban, hogy elhinni, hogy valami megtörténhet, nagyon más, mint megtapasztalni, milyen érzés, amikor már megtörtént. Küldöm az én válaszaimat a négy kiértékelő kérdésre (köszönöm, hogy kérted):

Mivel vagyok a legelégedettebb? Valószínűleg azzal, hogy kitartottam amellett, hogy többet megtudjak a nagyobb képből az „és még” kérdésekkel, mielőtt rátértünk a tárgyra vonatkozó apró részletek kidolgozására a beszélgetés további részében.

Mi lehetett a leghasznosabb az ügyfél számára? Egészen hétköznapi módon az a tény, hogy a saját döntése és kérése alapján vett részt ebben a coachingbeszélgetésben, megteremtve önmaga számára az időt és a teret arra, hogy átélhesse, megtapasztalhassa azt, amit már eltervezett a jövővel kapcsolatban.

Mit építenék még inkább be a munkámba? A leglényegesebb „még többet belőle”- érzést Chris kommentje hozta meg számomra, amiben az „Insoo-ságomra” utalt. Azóta sokkal tudatosabban élem meg az ügyféllel való interakció során a saját hozzájárulásomat a Pygmalion-effektus beindulásához. (Ami, azt hiszem, sokban hasonlít ahhoz, amit magadról mondtál, hogy „elhessegeted azt a gondolatot, hogy az ügyfeled nem tudja a válaszokat”) Valószínű, Insoo ezért mondta mindig, hogy ha képtelen vagy az ügyfeledet az erőforrásaival együtt látni, nincs jogod ahhoz, hogy dolgozz vele.

Mit tennék másként? Lehet, hogy több időt szánnék arra, már a beszélgetés elején, hogy mélyebbre ássak a vágyott interakciók részleteivel kapcsolatban. Hmm. Nagyon hálás vagyok a Veled való megosztás minden tapasztalatáért.

Hálával és tisztelettel,

Peter

SaveSave

SaveSave

SaveSave

photo credit:Dylan Gillis